Bemutatkozom... - Honnan is indultam?

 

Gyermekkorom óta figyelem a természet jellegzetességeit, változásait. Noha Budapesten nőttem fel egy betondzsungelben, de talán épp ezért, mindig áhítoztam a természet közelét. A tavasz, a rügyező fák, a vizet árasztó tavaszi szellő minden évben újult energiákkal tölt fel; a nyárról gyermekkorom boldog évei jutnak eszembe, amikor a nyarat gyakran a tengeren töltöttük; az ősz: az szerelem, a maga misztikusságával, gyérbe forduló lombjaival, aranyló, halódó de mégis glóriás napsugarával; a szikrázó tél és a csikorgó hideg iskolai emlékeket ébreszt, hogy az osztálytársaimmal jégkunyhót építettünk; amikor a soká tartó hidegtől jéggé fagyott a tömérdek hó. 

Engem az Isten is kontinentális embernek teremtett, ki nem bírnám egyetlen évszak nélkül sem. Minden évszakot azért szeretni, amilyen, pontosan annyit tesz, mint minden embert elfogadni a maga természetével. Van a hidegen csillogó szem – s mellé az aranyos, mézszőke haj; van a meleg mélybarna tekintet, a szinte éjfekete hajjal; vannak erősen kontrasztos komplexiók és kiegyenlítettek; vannak hideg-meleg komplementerekből álló színegyüttesek, és vannak típusok, kik jelentősebben csak hidegek, vagy csak melegek. Mint a természet. Ki ne becsülne meg a rekkenő nyári meleg napok között egypár hűvösebb nyári időszakot, és ki ne örülne, amikor a ropogó hó a lábunk alatt szikrázó napsütéssel párosul? Ugyanakkor ott van a szutykos november, és a soha-véget-nem-érni tűnő február is. Éppen erről szól ez az egész: mint a természet évszakai és hónapjai, az emberek is, kinézetük és lelkiviláguk szerint változatosak, és – mint azt már a divattanácsadók kidolgozták – 12 fő típusba sorolhatók a szemszín, a bőrszín és a hajszín alapján; így a velük legjobban harmonizáló színek is meghatározhatók.

Talán 9 éves voltam, amikor írtam is egy verset a 4 évszakról. Ez volt életem legelső verse, és nagy büszkeséggel töltött el, hogy tanítónőm elolvasta, és lelkendezve ki is tette a faliújságra. Nem sokkal később hallottam legelőször Vivaldi 4 évszakát, ami azóta is az egyik legkedvesebb zeneművem. De be kell valljak ennek kapcsán valamit. Az ősz- és a tavasz; ami egyébként az év szaka szerint mindig is a kedvencem volt, Vivaldi zenéjében nem érintett meg, annál inkább a nyár; és főleg: a tél. Miután pedig nemrégiben beazonosítottam magamat mint hideg nyár típust (tehát nyártípust téli hatással a 12 színtípus közül), több mindenre is rájöttem. Én egészen 45 éves koromig nem is éltem a megfelelő természetem szerint! Nyűglődve a télben, s mindig szabadulást várva tőle; rokkanva a meleg nyártól, és mindig várva a hűvösebb őszt – miközben: szívem-lelkem szerint én tél és nyár vagyok, de nem ősz és tavasz! És már ha feltesszük, hogy „ahogy kint, úgy bent”, a komplexió színei nem véletlenek, hanem leképezik az illetőnek a legmélyebb természetét! Ilyenformán objektív az, hogy bizonyos színek egyszerűen nem állnak jól, másokhoz pedig vonzódunk és jól érezzük magunkat bennük, mert ezek megfelelnek az alaptermészetünknek, és ha megismerjük ezt a 12 típust, rögtön tudjuk, hogy a külsőnk alapján hova soroljuk magunkat, és ezzel együtt közelebb kerülünk legbelsőnk megismeréséhez is.

Én világéletemben egy lélekvájkász voltam, de most kezd derengeni, hogy eltévesztettem az irányt és az arányt. Talán a merészség hiányzott mindig, hogy tegyek jópár lépést afelé, ami valójában vagyok: excentrikus, szélsőséges, kategorikus, összetett és teli ellentmondásokkal, akiben semmi nincs abból a felszíni nyugalomból, amit mindig próbáltam magamra erőltetni, és ami miatt, éppen ezért, sokszor labilissá válok, hiszen az az ember, aki nem tudja magát természete szerint kifejezni, az blokkolódik, feszül, lefojtódik – és ebből még betegségek is származhatnak. Én nem a lassú víz partot mos típus vagyok, aminek mindig szerettem volna magamat beállítani, és nem is a felszíni derű, ami tavaszias, és könnyedén libeg, - akiket mindig titkon irigyeltem – én inkább vagyok egy nyári vihar vagy egy téli szikrázó fergeteg – egy dramatikus tragika – de nincs sok közöm a flegmatizmushoz vagy a szangvinizmushoz.

És hogy erre rádöbbentem, önazonosságra jutottam saját magammal. Elkezdtem szeretni a nyarat és nem bánt, hogy izzadok és megsülök; elkezdtem nem tragikusan felfogni a telet, hanem úgy, mint ami az egyik legtermészetesebb lételemem; és mindenkinek, aki arra utasít, hogy beszéljek csendesebben, az a válaszom, hogy én nem hangosan beszélek, hanem ilyen az alaphangom; és bárkinek, aki azzal feszélyez, hogy hogyan viselkedjek, azt mondom: hogy az ember nem azért született a földre, hogy valakiknek megfeleljen, hanem hogy az alaptermészete a legautentikusabban kibontakozzék.

Aztán később festő lettem, művészi festő és ékszerkészítő, kezdetben csak azért, mert menekültem a sok elmélet elől, később viszont a szenvedélyemmé vált mind a kettő. Ami közös a kettőben, hogy mind a kettőben ajánlatos erős színtani ismeretekre szert tenni. A technikák elsajátítása után, most már az kezdett el inkább izgatni, hogy az egyes színharmóniáknak mi lehet az üzenete egy festménynél vagy egy ékszernél, mit fejezek ki festőként egy hideg-meleg kombinációval (pl. egy meleg zölddel és egy hideg kékkel, vagy fordítva), milyen hatást keltek, ill. hogy milyen típusú emberek hordhatják esélyesen az ékszereimet a színviláguk alapján.

Így jutottam a divathoz, mondhatni szöges ellentéte annak, amit mindeddig csináltam. Mint egy fajta Feng Shui, - az ember jól érzi magát egy színben, és rosszul, egy másikban; és akármennyit is vájkálhat a lelkében, ha rosszul, helytelenül öltözködik. És sokszor észrevettem: ugyanúgy néztem ki, én magam, nem voltam se soványabb, se kövérebb, se élénkebb, se kialvatlanabb, de egyes ruháimban jól mutattam, és még a környezetem is észrevette, hogy milyen csinos vagyok, és én magam is jól éreztem magam; míg más színekben ez nem így volt. Azt akarom mondani, hogy nemcsak a külső jó kinézetet és csinosságot érheti el az ember, ha számbaveszi mind a ruhában, mind a sminkben, mind a hajszínben és az ékszerekben, bármiben, amit külsőleg a teste megjelenít, a neki jól álló színeket és színkombinációkat, hanem abszolút módon kivirul a lelke is: a megfelelő színek helyrehozzák a lelki egyensúlyát.

A divatot én soha nem értettem úgy, mint „trendit”, szerintem bármi szabad az embernek (hacsak ez másokat nem sért), amit szíve szerint szeretne hordani, és amiben jól érzi magát. Néha az ember ösztönösen is megérzi ezt, de nem árt ezeket, kicsit iskolásan, meg is tanulni, látni és megérteni az egyes típusok jellemzőit, így az ember nemcsak ad hoc, hanem tudatosan választ.

Nekem segített; épp ezért készítettem ezt az oldalt, hogy másoknak is segítségére lehessek! A következőkben ismertetni fogom az alaptípusokat és az altípusokat: hogy hogyan lőhető be 100 %-osan, hogy melyikbe tartozol, és milyen színek állnak neked jól. Ezek után megpróbálom majd szintézisre hozni mindezt az ásványokkal, amikből gyakorta készítek ékszert, ill. a horoszkopikus jegyek tulajdonságaival, mert jobbára ezeket is evidenciának tekintem.